Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bokros csomag

2013.04.21

 Íme Gazdag László -aki könyvet írt a Bokros csomag szörnyű hatásairól - véleménye a csomagról röviden: 


"Az MSZP abszolút többséget szerzett. Hangsúlyozom: abszolút többséget! Akár egyedül is kormányozhatott volna.
A Horn-kormány nyolc hónapig totojázott, mindenki várta a megígért fene nagy „szakértelmet”, amiről hamarosan kiderült, hogy híre-hamva sincs, a kabinet azt se tudja, hogy milyen irányba induljon. Békessy László, a „búsképű” pénzügyminiszter (valahányszor megjelent, ha egy virág lett volna a kezében, az is elhervadt volna) siránkozott, panaszkodott, az ország hajója meg hánykolódott a világgazdaság viharos tengerén, kormány és kormányos nélkül.
Végül Békessy ment, és jött az „országmentő”: Bokros Lajos. Programja roppant egyszerű, a Világbank és az IMF szakértői nyalogatták mind a tíz ujjukat, ennél „ragyogóbbat” ők sem tudtak volna produkálni: meghúzni a nadrágszíjat, lehetőleg azokon igazán, akiknek már nadrág-(szíj)uk sincs!
Az eredmény: hatalmas életszínvonal-zuhanás, az infláció elszabadulása (pontosabban tudatos felpörgetése), tíz százalékponttal ugrott meg a pénzromlás rátája, 18%-ról 28%-ra. A kamatláb is követte a pénzromlás ütemét, az eredmény: csak a kamatok növekedése miatt 160 milliárd forinttal (1996-os árakon!) nőtt az államháztartás hiánya. Miközben tandíjon, oktatók elbocsátásán, kórházi ágyak megszüntetésén keresztül értek el egy-két milliárdnyi megtakarítást...
Természetesen a nadrágszíj meghúzása csupán a plebsre korlátozódott, „ott fönn”, az „Olimposzon” tovább tömte a zsebét egy szűk csoport. Mellesleg a Bokros-csomag igazi célja éppen ez volt: a kisember zsebéből kihúzott kis forintokat átcsoportosítani néhány száz vagy ezer milliárdos nagyvállalkozó zsebébe. Merthogy kapitalizmust akarunk, ahhoz kapitalisták kellenek, és mi nem várhatunk évszázadokat, mint Nyugaton, nekünk az „eredeti tőkefölhalmozást” le kell rövidíteni. Erre ment ki a privatizáció(nak elkeresztelt szabadrablás), amely Hornék alatt is folytatódott gőzerővel..
Mondanom sem kell, hogy a „baloldali” kormány gazdaságpolitikája akkor nagyjából megfelelt a két évtizeddel korábbi chilei Pinochet-rezsim igencsak szélsőjobboldali gazdaságpolitikájának. Hozzáteszem, hogy az 1973-as chilei fasiszta puccs után (is) iszonyú nyomor következett a társadalom többsége számára. Az infláció három számjegyű volt, a GDP zuhant, a lakosság fogyasztásának színvonalával együtt.
Végül 1979-ben Chilébe érkezett Milton Friedman, a Nobel-díjas amerikai közgazda, a monetarizmus atyja, és elmagyarázta a katonai juntának, hogy hagyjanak föl a fiskális restrikcióval, a nadrágszíj-összehúzással, mert egy baloldali forradalom fogja őket előbb-utóbb elsöpörni. Friedman azt javasolta, hogy törjék le az inflációt, azt tekintsék egyes számú közellenségnek, és ha ezt megteszik, akkor a gazdaság magától visszatér az egészséges növekedés pályájára. A tábornokok elfogadták ezt, és ezután kezdődött meg Chile kilábalása a szörnyű gazdasági válságból. Ezt azért részleteztem itt, mert sokan ma is tévesen a „megszorításoknak” tulajdonítják a későbbi chilei gazdasági föllendülést. Hangsúlyozom, hogy éppen a megszorításokkal való szakítás indította el Chilét eme föllendülés útján!
A Bokros-csomag nagyjából a Pinochet-junta első hat évének katasztrofális „eredményeit” ismételte Magyar-országon: a nyomor példátlan fokozódását.

A Bokros-csomag
az alapvető problémákat
nem oldotta meg

Ugyanakkor a Horn-kormány nem nyúlt az alapvető gazdasági problémákhoz, hagyta tovább zülleni, tönkremenni az agrárszektort, lecsúszni ezáltal a vidéket.
Nem nyúlt a nagy elosztórendszerek reformjához, és nem kezdte meg a gazdasági makroszerkezet átalakítását, vagyis a gyárkéményes ipar leépítését, és annak romjain a fehérköpenyes gazdaság fölépítését. Persze, még az Antall-kormány idején, végbement egy spontán, anarchikus leépülési folyamat a nehéziparban, de ez nem érte el a „kritikus tömeget”, vagyis alapvetően nem változott a makroszerkezet: túlságosan magas maradt a mai napig a konzervatív energia- és nyersanyagfaló ágazatok (nehézgépipar stb.) aránya, túlzottan importfüggő maradt a gazdaság, ami a nyersanyag- és energiaimportra, valamint alkatrészimportra vonatkozik.
A külföldi tőke sem változtatta meg az összképet: alkatrész-összeszerelő tevékenység, olcsó bérekre alapozva, vagyis egy gyarmati jellegű munkamegosztás fönntartása!
Székesfehérvár térségéről leírták, hogy „a világ leggyorsabban fejlődő 10 régiója közé tartozik” (1995, Financial Times). Nos, egy 2002-es dolgozatban olvasom, hogy Székesfehérvár eme sikertérségében a munkaerő 80%-a (!) kétkezi fizikai munkás, ezen belül több mint 50% a segéd- vagy betanított munkás. Ennyit a „sikertörténetről”.
Fölhívom a figyelmet arra, hogy az olcsó bér sohasem versenyelőny, ellenkezőleg: az adott ország versenyképességét rontja, az elmaradottságot konzerválja. Ez abból az egyszerű tényből következik, hogy az olcsó bér a legfontosabb tényező, a humán tényező leértékeltségét jelenti, márpedig e tényező leértékeltsége az e tényezővel történő bűnös pazarlást eredményezi, és persze taszítja a technikai fejlődést eredményező beruházásokat. Hiszen „túl olcsó” a munkaerő ahhoz, hogy munkaerőt kiváltó beruházásokat eszközöljünk!

A vidék elárulása

A Horn-kormány egyik legnagyobb bűne az volt, hogy folytatta elődje bűnös agrár- és vidékpolitikáját. 1996-ban részt vettem egy szekszárdi politikai agrárfórumon. Döbbenten hallgattam, hogy az alapvetően „baloldali” gondolkodású agrárszakemberek elkeseredve dühöngenek, és kijelentik: ez a kormány elárult bennünket, ezt a kormányt le kell váltani!
Déja vu! Ma hasonló hangokat hallok a társadalom minden rétegéből, s főként azoktól, akik az MSZP-re szavaztak 2006-ban. Düh és elkeseredettség mindenütt.
Az agrárszektor rendszerváltás utáni visszaesése nagyobb volt, mint a II. világháború alatt. 1990 és 1998 között (két kormány regnálása alatt) szétvertek egy nem tökéletes, de működőképes és továbbfejleszthető agráriumot, úgy, hogy nem állítottak a helyébe egy fejlődőképes új modellt.
Mindkét kormány egyformán felelős volt ezért. Az üzemméretek szétaprózása, az élelmiszeripar és -kereskedelem elkótyavetyélése, az integrációs láncolat több ponton való szétszakítása tragikus eredménnyel járt, miközben versenytársaink (akik nagyon is féltek a mi mezőgazdaságunk versenyképességétől) a markukba röhögtek. Félreértés ne essék! A múlt rendszerből örökölt agrárstruktúrát át kellett alakítani. De nem így!
A Horn-kormány folytatta ezt a bűnös agrárpolitikát, elárulva a vidéket, az agrártermelő tömegeket.
Az életszínvonal drasztikus zuhanása is az agrártermelőket sújtotta leginkább, hiszen egyharmaddal zsugorodott a belső fogyasztás. Számtalan agrártermelő ment tönkre pár év alatt.

Hatás a külkereskedelmi mérlegre

A magyar gazdaság immár három évtizede van kitéve a „húzd meg – ereszd meg” hektikus rángatózásoknak.
Látható, hogy a fiskális berántásokból következő rövid távú tartalékok már régen kimerültek, a Bokros-csomag már külkereskedelmi aktívumot sem tudott kicsiholni. A magyar gazdaság egyensúlyi zavarai rögzültek, súlyos veszélyt hordozva a társadalomra: folytatódik a tragikus eladósodás. E zavarok oka az elavult gazdaságszerkezet, és nem a lakossági „túlfogyasztás”, nem a „túl magas” bérszínvonal, a „megalapozatlan” béremelések!

Helyreállítási periódus

Végbement ugyanakkor 1997 után egy helyreállítási periódus a magyar gazdaságban, vagyis az 1990 és 1996 közötti spontán, anarchikus leépülési, összeomlási folyamatot egy „magára találási” periódus követte, vagyis a gazdaság (önmagától, a Bokros-csomagtól függetlenül) elkezdett regenerálódni, a lakosság elkeseredett, szívós munkájának az eredményeként.
Jánossy Ferenc dolgozta ki a helyreállítási periódusok elméletét, az 1960-as években, főként a két világháború utáni fellendülés magyarázatára. Ennek lényege, hogy egy háború vagy egy súlyos válság után a gazdaság átél egy helyreállítási periódust, amikor meredeken növekszik a termelés trendje, majd amikor eléri az eredeti, megzavart trendet, akkor belesimul abba.
Amikor arról lelkendeztek egyesek, hogy a magyar gazdaság növekedési üteme a duplája az EU átlagának, akkor két dolgot felejtettek el:
1. Alacsonyabb bázisról mindig „könnyebb” gyorsabban növekedni.
2. Itt csupán egy helyreállítási periódusról van szó, amely hamar kimerül, és a növekedés lefékeződik.
Még annyi megjegyzést ehhez, hogy a magasabb bázisról induló lassabb növekedési ütem 1 százalékpontja abszolút értékben (dollárban) többet jelenthet, mint az alacsonyabb bázisról való növekedés 4-5%-a, ami a „csodálatos” magyar növekedés esetében tökéletesen igaz – sajnos. Vagyis a mi magasabb növekedési rátánk nem jelentett ezekben az években gyorsabb gyarapodást euróban mérve, mint mondjuk a jóval alacsonyabb ütemet produkáló Ausztriában. Ebből következik, hogy mi 1997 és 2003 között nem közeledtünk Ausztriához, a nagyobb növekedési ütem ellenére sem. De ezt már a II. világháború utáni évtizedek „hatalmas” szocialista felhalmozási-növekedési trendjeinek megtévesztő voltából meg kellett volna érteni a lelkendezőknek, hiszen a fejlett Nyugatét évtizedekig meghaladó növekedési ráta sem vezetett utoléréshez, a már említett ok miatt.
Az MSZP a Horn-kormány „áldásos” tevékenységének és a Bokros-csomagnak köszönheti csúfos és jogos bukását 1998-ban.
Utóirat 2006-ban: persze Gyurcsány Ferenc sem jobb a Deákné vásznánál, akarom mondani Horn Gyulánál. Miközben a média jelentős része a jobboldali populizmusról mennydörgött, Gyurcsány elhozta a baloldali populizmust. Aminek igazi lényege persze a „vizet prédikálni és bort inni” mentalitás. Érzek valami sajátos cinizmust abban, hogy a kormányülések a balatonőszödi „ingatlanban” zajlanak időnként, hiszen ezt a balatonőszödi kormányüdülőt „szerezte meg” Gyurcsány Ferenc, a volt KISZ-vezető, igen „sajátos” módon. Hitelből „megvette” az üdülőt, majd az állam azonnal visszabérelte, magyarán: az állam fizette a kamatokat és a törlesztőrészleteket. Az már csak hab a tortán, hogy az évek során az eredeti „vételár” többszöröse folyt be így (bérleti díjként) Gyurcsány Ferenc számlájára. Medgyessy Péter, aki Gyurcsányt fölkarolta, és bevezette a nagypolitikába, úgy mentegette pártfogoltját, hogy „csak élt a lehetőséggel”. Miféle jogállam az, ahol ilyen „lehetőségek” teremnek egyesek számára? Később Gyurcsány meghálálta potentátjának a jótéteményt: egy belső pucs-csal kiakolbólította őt a miniszterelnöki bársonyszékből, és a helyébe ült. Az más kérdés, hogy Medgyessy „fizetségként” kapott egy kis (megalázó) alamizsnát, mint „utazó nagykövet” költhet a világban évi 70 milliócskát az adófizetők pénzéből."

 

 by balbakó   2013. április 21. 16:20